A 8 éve nagy sikert arató Budapesti Nemzeti Vágta a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre kerül. A Nemzeti Vágtának számos előfutama van. A felvidéki magyarság történelmében a tavalyi év változást hozott, ugyanis első alkalommal került megrendezésre a Felvidéki Vágta, mely a Nemzeti Vágta előfutamaként került bejegyzésre.
Tekintettel a rendezvény hatalmas sikerére, idén sem marad el a Felvidéki Vágta. A múlt évhez hasonlóan az eseménynek Dunaszerdahely Városa ad otthont, a sikabonyi repülőtéren, 2016. június 25-én. A Felvidéki Vágta győztese részt vehet a Magyarország fővárosában, Budapesten megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtán. Itt abban a megtiszteltetésben lehet része, hogy saját települése, illetve a Felvidék nevében szállhat nyeregbe a győzelemért.
Az I. Felvidéki Vágtán kivétel nélkül nagyszerű versenyzők küzdöttek egymással. A Vágta óriási megpróbáltatás volt nem csupán a lovasoknak, hanem a lovaknak is. Kitartás, erő, győzni akarás és nem utolsó sorban edzettség szükséges hozzá. A Felvidék számos nagyszerű lovassal és lóval rendelkezik. Azonban, akik valóban nyerni szeretnének és céljuk, hogy képviseltessék magukat a Budapesti Nemzeti Vágtán, időben el kell kezdeniük a felkészülést. A cél elérése érdekében nem szabad sajnálni az időt a gyakorlásra, hiszen nem elég bízni a jó kimenetelben, de tenni is kell érte! Itt az ideje, hogy a vállalkozó szellemű lovasság nyeregbe pattanjon és bevágtázza magát a versenybe!
Aki elég bátorságot érez magában, az a következő linkre kattintva megtalálja a részvétel feltételeit, illetve a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat: INFO.
A Vágtáról bővebb információt a szervezőtől, Bóna Erzsébettől kaphatnak, a 0903 397 063-as telefonszámon, illetve Szlávik Cyntiától, a 0918 130 931-es számot hívva.